GAZDAGSÁGBLOG

Értesítést kérek minden új blogbejegyzésről:
KASSAI CSILLA
ONLINE ÖNBIZALOM TRÉNINGJE


Ahogy egy házat sem érdemes alapozás nélkül felépíteni, úgy egy sikeres, boldog életet sem érdemes alapok nélkül felépíteni. Az 5-ről6-ra tréning a pozitív énkép kialakításához és felépítéséhez ad nélkülözhetetlen segítséget!

Maga a tréning mindössze 5 órát vesz igénybe, egyszeri alkalommal, melyen a tanultakat 21 napig kell használni és vezetni a külön erre a célra tervezett (és feliratkozáskor ajándékba kapott) határidőnaplóba.

HATÁSA: AZ EGÉSZSÉGES ÖNBIZALOM MEGSZERZÉSE, A SZORONGÁSOK MEGSZŰNÉSE.

MELLÉKHATÁSA: JÓ ALVÁS, KITŰNŐ KÖZÉRZET!

MAGA A TANFOLYAM A TRÉNINGJEGYZET KITÖLTÉSÉBŐL ÁLL, MELYHEZ ÉN ADOK - A RENGETEG TRÉNINGEN SZERZETT ÉS A SAJÁT TALPRA ÁLLÁSOM TÖRTÉNETÉBŐL IS - INSTRUKCIÓKAT.

A jegyzet kitöltése után minden résztvevő rendelkezni fog a pozitív énkép "szoftverjével", és tudni fogja, mit kell 21 napon keresztül naponta, mindössze 25 percig!!! tennie, hogy a pozitív énkép beépüljön az eddigi, szorongásokkal teli negatív helyébe.

Amikor valaki nem jut 5-ről a 6-ra, az mindig annak a jele, hogy túl sok múltbéli emlék halmozódott fel a tudatalattiban. Ezek feldolgozása nélkül nincs hely az új szoftvernek.

Tehát a tréning tartalmaz egy remek, egyszerű módszert az önmagunk, illetve a másoknak való megbocsátás megvalósítására.

A pozitív gondolkodás negatív énképpel nem működik! Ezért olyan fontos az énkép pozitív átalakítása és felépítése! Maga az 5-ről6-ra kézikönyv hatékony segítség a program elsajátításához, de nem alapvető feltétele!

Szívből kívánok mindenkinek sok sikert vágyott Énje megtalálásához és felépítéséhez!

Kassai Csilla

A 15 000 forint értékű online tréningre
nálunk 9900 forintért jelentkezhetsz!



Az alábbi formot kitöltve feliratkozhatsz Kassai Csilla online önbizalom tréningjére.

Név:
Email:

A feliratkozók automatikusan értesülnek a friss blogbejegyzésekről.


MIT AD A TRÉNING A RÉSZTVEVŐKNEK?

Egy olyan módszert, ami által
  • bárki bármikor kialakíthatja ideális énképét,
  • bárki bármikor felépítheti egészséges önbizalmát,
  • bárki bármikor megtanulhatja menedzselni önmagát.

MERT NEGATÍV ÉNKÉPPEL POZITÍVAN GONDOLKODNI
NEM LEHET, és ezáltal 5ről a 6ra sem lehet jutni!

Alapok nélkül nem létezik biztos építmény!
Az önbizalomtréning sorsunk sikerének megalapozását teszi lehetővé!


VÉLEMÉNYEK A TRÉNINGRŐL


Nagyszerű dolgokat, sikertörténeteket olvastam az interneten Kassai Csilláról, s szerettem volna a könyvét megvásárolni, de akkor még nem sikerült ez itt a városomban. Olvastam a tréningjéről is, és nagyon vágytam rá, hogy én is elvégezhessem, ezért megkerestem őt. Mindenben nagyon készséges volt,egy páratlan embert ismerhettem meg a személyében.

Meghívott a legközelebbi Nyíregyházán tartott tréningjére.
Hatalmas élmény volt számomra! Rádöbbentett, miért is nem érek el sikereket, miért nem jutok 5-ről 6-ra. Negatív volt az énképem, nem csoda, ha teljesen reménytelennek láttam mindent.

Csilla módszerét alkalmazva újra felépítettem önmagam, s már teljesen más szemmel nézek mindent. Ma már van állásom, s pont olyan, amilyet szerettem volna. Nagyon hálás vagyok Csillának, amiért megtanított másképp gondolkodni, másképp nézni magamra és a világra!

Juhászné Baksai Ildikó
Miskolc




2006 augusztusában hívtam meg Csillát Debrecenbe, hogy tréninget tartson a csoportomnak. Akkor még csak manager voltam. A tréning hatására
fél év alatt senior manager lettem, a csoportom több tagja pedig igazgató.

Mit adott ez a tréning nekünk?

Megtanított célokat kitűzni, a 21 napos határidőnapló segítségével pedig arra is, hogy figyelmünk a célon is maradjon!
Fókusz, önbizalom, belső béke, siker!
Köszönet és örök hála érte!

Szabó Ildikó FLP senior manager




Sztruhár Róbertnek hívnak, 29 éves vagyok.
A gyerekkori sport teljesítményeimről csak annyit, hogy az általános iskolában 200 méter lefutása után, szó szerint összeestem és begörcsöltem. A testnevelés órák 10 perces futásait én szinte végig sétáltam.
A középiskola első évében kezdtem versenyszerűen kerékpározni. Hegyi kerékpár, valamint országúti versenyeken indultam.
A sok edzésnek és a befektetett energiának köszönhetően az érettségi évében már válogatott kerékpáros voltam, profi kategóriában dobogós helyezéseim voltak az ország egyik legjobbja voltam.
10 éve történt egy balesetem, országúti kerékpározás közben. Elütött egy motorkerékpáros a 8 órás országúti edzésem végén. Ez az esés 60 perces eszméletvesztéssel, agyrázkódással járt.
Bár az orvosok - minden elképzelhető vizsgálatot követően - kijelentették, hogy teljesen egészséges vagyok, ők a vizsgálati módszereikkel semmilyen gondot nem tudtak kimutatni, valami megváltozott.
Erős izzadások, szédülések jelentkeztek, fizikailag nagyon gyengének éreztem magam, pedig az edzettségi állapotom a topon volt, ezt mindig mutatták a laboratóriumi körülmények között elvégzett terheléses vizsgálatok és a kiváló edzésteljesítmények is.
Azonban a versenyeken már nem tudtam teljesíteni, egyszerűen minden akaratom ellenére, nem voltam képes rá.
Ez egyre jobban megviselt érzelmileg és lelkileg is, nagy volt az elvárás magammal szemben és a szüleim részéről is. Talán túl nagy is.
A versenyzést abba kellett hagynom, képtelen voltam azt csinálni, amit a legjobban élveztem az életben, komoly szinten sportolni.
Nem találtam a helyem sehol a világban, hiába próbáltam ugyanazt csinálni, mint a legtöbb ember, dolgozni valami munkahelyen, hétvégén szórakozni…

Nem volt más választásom, - mivel a szédülésekkel, testi-lelki gyengeséggel kísért élet nem lehetőség számomra - vissza kellett állítanom a testi-lelki, a teljes egészségemet…
Pár évig megpróbáltam a saját tudásommal és az orvosokéval megtalálni a megoldást.
Az orvosok minden vizsgálat után rendben találtak, én meg nagyon nem éreztem magam jól.
Teljesen egészségesen éltem, táplálkozás, sport, életmód korai fekvéssel, stb.
Az a rendszer, amivel felépítettem magam pár év alatt, most nem bizonyult megoldásnak, nem működött.
Elkezdődött a keresésem, nehéz lenne itt most felsorolni, hányféle tanfolyamot, módszert, gyógyítót próbáltam ki, a számuk 100 fölött van biztosan, és legalább ugyanennyi könyvet elolvastam, van, amelyiket sokszor is.
Mindig az újabb csoda módszertől, vagy személytől, gurutól vártam a megoldást.
Azonban a megoldás bennünk van!
Amint megláttam egy újságban Csilla könyvének ismertetését, azonnal rohantam megvásárolni (200 km-es utazás).
Valahogy leesett, hogy az énkép kitartó felépítése nyújtja a megoldást…
A könyvet persze még aznap elolvastam és nagy lelkesedéssel bele is vágtam a 21 napos programba, amely nagyon jól kidolgozott, egyszerű és követhető, még "edzésnapló" is van benne, mint a sportolóknál szokás.
Azonban a lelkesedésem alig 3 napig tartott, hiába kezdtem neki, ugyanolyan hirtelen abba is hagytam a programot. 3 nap után nem változott meg az életem…
Igaz, hogy pl. nyertem egy sorsjegyen, vagy voltak nagyon jó napszakaszaim is…

A következő pár hónapban még megnéztem pár tucat módszert és gyógyítót, hátha egy szempillantás alatt rendbe hozzák az életem…
Valahogy újra elkezdtem az énképépítést, és igaz hogy csak este foglalkoztam vele és nem is mindent csináltam meg, de miután 2 hete csináltam, éreztem, hogy megváltozok, és jobban kezdenek menni a dolgaim.
Részt vettem már a tréningen is, ahol egy nagy lendületet kaptam és most már teljesen végigcsinálom a 21 napot.
Csillával egyébként a könyv megvásárlása után emailben tartottam a kapcsolatot, és mindig számíthattam rá, bármilyen kérdésem is volt.
10 év után elmondhatom, hogy végre az életem új irányt vett, szó szerint napról napra jobban vagyok!!!
Most már nem maradnak el a körülményeimben sem a csodás változások.
A sok módszer, tanfolyam, gyógyító, guru, könyv és a saját tapasztalatok után teljesen biztosan elmondhatom én is, hogy
AZ ÉNKÉP, egy jobb élet kulcsa!

Népszerű ez a mondás "spirituális" körökben, könyvekben:
Azt kapod, amit adsz.

Én azonban másképpen tapasztaltam:
Nem mindig azt kapod, amit te adsz vagy szeretnél, hanem azt kapod kívül amilyen TE legbelül vagy!
Példa erre az is, hogy a balesetem pár évvel ezelőtt újra megismétlődött, szinte ugyanúgy, és az elmúlt évek alatt bőven kijutott még szép számmal az egyéb sérülésekből "balszerencsékből" is.
Amíg nem változunk meg mélyen legbelül, addig a külső életünk sem fog változni, ezt garantálom!!!

Amik még nekem nagyon sokat segítettek és segítenek most is, hogy egyre magasabban szárnyaljak:
Agytrénig, Spirituális Válasz Terápia.
Szeretném még megköszönni minden olyan személy munkáját, aki őszintén és hitelesen segített és támogatott ez idáig az utamon.
Bármilyen kérdésedre örömmel válaszolok, ha megkeresel az alábbi elérhetőségen:

Sztruhár Róbert
Email: sztruharrobert@freemail.hu

Mindenkinek kitartást és erőt kívánok élete legfontosabb 21 napos munkájához!




Az 5ről6ra könyv példaértékűen mutatja meg, hogy a legmélyebb pontról is lehetséges a felemelkedés, újrakezdés, csak akarni kell! Hiteles, mert ha a szerzőnek sikerült, akkor másnak is sikerülhet!
A magam részéről minden előadásomon megemlítem. Hiszen könnyű annak beszélni az élet szépségéről, aki testileg-lelkileg egészséges. Ám milyen nehéz lehet megosztani azoknak az élet fájdalmait, akik a poklok-poklát élték át.
Ajánlom a könyvet és a benne közzétett módszert azoknak is, akik egyensúlyban vannak, hogy le ne csússzanak a lejtőn, de főleg azoknak, akik hasonló cipőben járnak.
Köszönjük Kassai Csillának ezt az őszinte vallomást!

Dr. Csikai Erzsébet orvos-természetgyógyász, ETI vizsgabiztos




A nyári programok és egyéb elfoglaltságok miatt csak most van alkalmam írni Neked. Őszintén szólva, vártam is egy kicsit, hátha kellő távolságból másképpen látom azt, amit átélhettem - Neked köszönhetően, de az élmény nem változik az idő múlásával! Kifejezésre szeretném juttatni a soha el nem múló hálámat azért az élményért, amit nekem, barátaimnak, munkatársaimnak nyújtottál a Békéscsabán augusztus 3-án megtartott tréningeden.

8 éve foglalkozom hálózatépítéssel, abból élek, hogy emberek életébe megpróbálom a jót becsempészni, és hogy ezt jól tegyem, NE tévedjek el ezen a gyönyörű úton, gyakran szervezek tréninget magam és munkatársaim számára.

Ezek közül - pedig volt hidd el jó néhány a 8 év alatt - egyik legkiemelkedőbb élményt Te szerezted nekünk ezzel az augusztus eleji tréninggel, amelyet felfokozott érdeklődéssel vártunk, de soha nem gondoltuk, hogy ilyen katartikus élményt fogunk - az általad nyújtottak kapcsán - átélni.

Hálásan, szeretettel és mély tisztelettel szeretném megköszönni magam, a családom, a barátaim, az összes résztvevő nevében a tényt, hogy VAGY, és hogy ILYEN VAGY!!! Testvérünk, gyermekünk, barátnőnk, a szomszéd lány a szomszéd utcából - ez mind Te voltál ez alatt a tréning alatt, közel hoztad az emberi szenvedést, fogyaszthatóvá és megbocsáthatóvá tetted az emberi gyarlóságot, és emészthetővé, befogadhatóvá, legfőképpen lemásolhatóvá a megoldást.

Szívből kívánom, hogy hátralévő életedben még sok emberhez eljuss, hasonló élményeket adva másoknak és önmagadnak, legyen erőd, és kitartásod tanaidat népszerűsíteni, hogy a Te példádon keresztül mindenki eljuthasson 5-ről a 6-Ra. Találj sok értő és nyitott szívre, hogy a jóság és a megoldások felé törekvés foglalkoztassa az embereket, nem pedig a buta, ártó kicsinyesség.

Kiváló egészséget, boldogságot, teljes testi és lelki békét kívánok őszinte barátsággal. Boldog vagyok, hogy ismerhetlek, vigyázz magadra nagyon...

Futaki Böbe FLP senior manager

Vissza a főoldalra
FOGYJ FEJBEN A VONZÁS TÖRVÉNYÉVEL!

Az első hónapot ajándékba adjuk!









Joe Vitale
Elindult a TITOK tanítóinak könyvtára. Az első darab egy csalhatatlan módszer a vágyaink megvalósulását szabályozó erő irányításához.
2989 Ft
Louise L. Hay
Ki vagy? Mi a célod ezen a világon? Mit gondolsz az életről? Mindnyájunkban van egy belső Erő, amely választ adhat a kérdéseinkre, eljuttathat bennünket a tökéletes egészséghez, az ideális kapcsolathoz és a virágzó karrierhez. Elnyerhetjük a jólét valamennyi formáját, csak hinnünk kell a Lehetőségben.
2689 Ft
Hermann Meyer
...AKÁR TETSZIK, AKÁR NEM! Mindannyian tökéletes társra vágyunk, s abban bízunk, hogy egy szép napon belép az életünkbe a Nagy Ő. A sors azonban meghatározott törvények szerint működik.
1899 Ft
Balogh Béla
RÁK, A MEGOLDHATÓ FELADAT!
2940 Ft
Balogh Béla
A könyv talán az első olyan mű, ami áthidalja a materialista, az idealista és az ezoterikus világnézet közötti szakadékot. "Ugyanazt az Univerzumot próbáljuk több oldalról is megvizsgálni és megérteni. Hogy létezik, hogy annyi tudományos kutatás, filozófia és 'isteni parancsolat' (azaz útmutatás) ellenére sem sikerült megalkotnunk az Univerzum modelljét, vagyis egy olyan egységes világképet, amiben békésen és egymást kiegészítve fér el mindaz, ami a világunk és az életünk része?" - teszi fel a kérdést a szerző.
2300 Ft
Bärbel Mohr
Ha tudatában vagyunk a bennünk rejlő teremtő erőnek, megértjük, hogy a legnagyobb veszedelmet saját negatív gondolataink és érzelmeink jelentik, hiszen azok is valóságot teremtenek. E könyv többet foglalkozik a tudatos, hosszan ható megrendelésekkel, mint az egyszeri, bombasztikus sikerekkel.
2300 Ft
Bärbel Mohr
Segítség vágyaink beteljesüléséhez. A Rendeld meg az Univerzumtól! és a Kozmikus csomagküldő szolgálat című bestsellerek folytatása. De mit is jelent az, hogy rendeld meg az Univerzumtól? Nem egyebet, mint elismerni, hogy gondolatainkkal valóságot teremtünk. De mi van akkor, ha a szállítás várat magára?
1800 Ft
TOVÁBB A TÖBBI TERMÉKHEZ

Bejelentkezés
Kosara tartalma: 0 termék
Összérték: 0 Ft
EBBEN A PERCBEN IS TEREMTESZ
Hogy érzed magad ebben a pillanatban?